A család már régóta szerette volna kidobni a nagymama régi zongoráját. Poros volt, hamis hangon szólt, és évek óta senki nem játszott rajta.

Egy vasárnapi pakolás közben azonban az unoka talált benne egy megsárgult borítékot.

A levél a nagypapától származott, még fiatalkorából. A háború idején írta, amikor hosszú hónapokra elszakadtak egymástól.

A sorok között ott volt minden: félelem, remény, szerelem és az ígéret, hogy egyszer újra együtt ülnek majd a zongora mellett.

A család döbbenten olvasta végig a levelet. Senki sem tudott róla korábban.

Aznap este nem vitték el a régi hangszert. Inkább letörölték róla a port, és az unoka óvatosan leütött rajta néhány billentyűt.

A zongora ugyan hamisan szólt, de abban a pillanatban mégis mindenki úgy érezte, hogy a nagyszülők története újra életre kelt a szobában.